A részvételi aktivitással kapcsolatos kérdőív eredményei

Szöveg

Az első felvezető kérdés egy konkrét, bosszúságot okozó városi eseményre kérdezett rá, melynek kapcsán arra voltunk kíváncsiak elsősorban, hogy milyen módon adnak hangot ennek az emberek. Elmondhatjuk, hogy a többség valamilyen formában kifejezi véleményét, sőt, a válaszok közel fele sorolható valamilyen formális megoldás közé (nyilvános fórum, írásban közölt vélemény, közvélemény kutatás).

A kép eltávolítva.

A válaszadók egyharmada ugyanakkor csak magában bosszankodott, és ennek elsősorban az volt az oka, hogy nem is tudta, hogy véleménye megosztására lehetősége lenne. 

A kép eltávolítva.

A válaszadók szerint a véleménynyilvánítás legnagyobb akadálya, hogy ezt nem lehet egyszerűen, kényelmes felületen intézni. De sokat segítene az is, ha több információt kapnának a városlakók a folyó ügyekről, illetve átláthatóbb lenne az ügyekkel kapcsolatos döntéshozás és az is, hogy mihez lehet hozzászólni.

A kép eltávolítva.

A válaszadók helyi ügyekkel kapcsolatos tájékozódásában a közösségi médiának kiemelkedő szerepe van, ezt követik a hírportálok, és még ennél is kevesebb az önkormányzati portálok szerepe.

A kép eltávolítva.Mivel ez a kérdőív is az interneten jelent meg, talán nem meglepő, hogy válaszadók kérdéseiket leginkább elektronikusan szeretnék eljuttatni a Főpolgármesteri Hivatal felé.

A kép eltávolítva.

A kérdőívet összesen 150-en töltötték ki.