Segítő Információs Pontok

A segítő pontok kialakításának célja, hogy minden fővárosi a lakóhelye közelében tájékozódhasson, élethelyzete alapán számára szükségessé váló (akár természetbeni, akár pénzbeli) naprakész támogatási lehetőségekről. Az információs adatbázis, mely a segítő feladat hatékony ellátását lehetővé teszi a kerületek, központi hivatalok, civil szerveztek által jogszabály vagy saját kezdeményezés alapján nyújtott támogatásokat tartalmazza, a lakossági igények minden szegmensére vonatkozóan (szociálisellátás, oktatás, lakhatás, foglalkoztatás, egészségügy, kultúra, stb). Közreműködik azok elérésében és igény esetén végig kíséri a folyamatot. A Segítő pontok és a szervezetek közötti együttműködés kialakításával megvalósulhat, hogy a felmerülő problémák kezelésére a legjobb megoldást találjuk. Fontos és hiánypótló feladata az elektronikus ügyintézés lehetőségének biztosítása, mely sokak számára technikai feltételek vagy informatikai jártasság hiányában nehézséget okoz.
Becsült költség
1.960 M Ft
Legkorábbi kezdés éve
2021
Megvalósítás időtartama
7 év
Cél
Esélyteremtő Budapest
Program
HOZZÁFÉRHETŐ BUDAPEST
Témakör
szociális szolgáltatások
Kerület
I. kerület
II. kerület
III. kerület
IV. kerület
V. kerület
VI. kerület
VII. kerület
VIII. kerület
IX. kerület
X. kerület
XI. kerület
XII. kerület
XIII. kerület
XIV. kerület
XV. kerület
XVI. kerület
XVII. kerület
XVIII. kerület
XIX. kerület
XX. kerület
XXI. kerület
XXII. kerület
XXIII. kerület